-Kedves naplóm! Most elmesélem neked életem legjobb napját!

(Hangos csörömpölés szakítja félbe egy lány szunyókálását, aki az ágyból kikelve nyomja le harsányan csörgő ébresztőóráját az ágya melletti éjjeli szekrényhez nyúlva majd hasáról hátára fordul, s megfogván kispárnáját felnyög és arcába nyomja azt)

(Néhány perccel később egy fehér pizsamanadrágos lány lép a fürdőszobatükör elé akin fehér top díszeleg. Belekócol elfeküdt hosszú barna hullámos és dús hajába, majd a tükörhöz nyúlván félretolva azt elétárul szekrénye. Kivesz belőle egy poharat, s a benne pihenő fogkefét és a tubus fogkrémet. Lecsavarja a fogkrém kupakját amelyet a mosdótál szélére helyez, nyom egy borsónyi fogkrémet keféjére majd szájába veszi azt. Teleengedi a piros fogantyús poharát majd a kupak mellé helyezi azt. Fogkefével a szájába kisétál a mosdóból majd végigmegy a folyosón, s belép az utolsó szobába. Körülnézett szobájában. Ugyanaz az egyszerű szoba amelyben már 14 éve éli életét. A szoba végében két nagy ablak amelyek az utcára néznek. Jobbra az ablak mellett egy szekrény, balra pedig Melissa íróasztala, s rajta hordozható számítógépe. A szoba egyedileg készített díszítésekkel volt tele. Plüssálatok és egyéb nippek voltak az éjjeli szekrényen, s a közeli babzsákok, s puffok cifra színei is a lány sokszínűségét jellemezték. Melissa a szekrényéhez ment majd sorban elkezdte előszedni ruháit amelyek végül a megágyazatlan ágyán kötöttek ki. Mikor szájában teltségérzetet érzett azonnal visszafutott a mosdóba majd kiköpte szája tartalmát, fogkeféjét pedig beledobta a mosdókagylóba.)

-2013-at írunk. A modern világ, amely különböző kontinensei még mindig az utolsó évszázad nyűgeit próbálták lerázni magukról, s nem törődtek azzal, hogy ideje előre menni, s hátra hagyni a múltat. 2013. Épp egy évvel ezelőtt éltünk túl egy világ végét, s ez az az idő amikor a III. világháború még nem kezdődött el. Ezen az őszön én és legjobb barátom Michael felvételt nyertünk a Bridgeton gimibe, s megkezdtük gólyaévünket. Akkor még azt hittem, hogy minden egyes ott töltött nap olyan lesz, mint az általános iskolában... de nem tudtam, hogy a középiskola megkezdésével egyrészt megkezdődnek a mindennapi problémáim, s elkezdek haladni a felnőtté válás felé, ami egyrészt csodálatos, de ijesztő is.

(Melissa beáll a tükör elé, s egy zöld kockás ing díszeleg rajta. A

lábaira simuló kék farmer, s zöld tornacipő mellé tökéletesnek találta ezt a ruhadarabot amelyet még a nyáron szerzett be. Belekócolt hullámos hajába, amely fésülés, s bármiféle beavatkozás nélkül csinossá tette őt, s kiemelte kerek babaarcát és mélybarna csillogó szemeit. Végigsimított derekán majd nagy levegőt vett, s kifújván azt kirohant a helyiségből.

Melissa fekete válltáskájával lerohant a lépcsőn és leért a folyosóra, de nem a folyosó végén álló bejárati ajtó volt célja, hanem a balra helyezkedő konyhát közelítette meg, s belépvén szüleit pillantotta meg akik az asztalnál majszolták reggelijüket. A lányra hirtelen egy szőke, kicicomázott nő kiált rá)

Holly:Szervusz arany bogárkám!

-Ő Holly. Az anyukám... illetve a mostohaanyám. Anyukám három éven keresztül küzdött a rákkal ami aztán győzedelmeskedett felette. Idén nyáron volt két éve, hogy meghalt. Sokszor gondoltam arra, hogy az apám talán azért vette el Holly-t, mert nem is igazán szerette az igazi anyámat. Holly határozottan nem volt számomra probléme... legalábbis akkor amikor mindketten különböző légtérben helyezkedtünk el. Amint a közelébe kellett, hogy kerüljek a problémáim számai a nulláról abban a pillanatban az egyes számhoz ugrottak. Holly az a fajta nő volt, aki nem csak kívül, de még belül is szőke volt. Ha meglátott egy csillogó ruhadarabot az egyik kirakatban síkítva kezdett el ugrándozni, s azonnal apám karjaiba ugrott, akit annyira lekenyerezett a nyájas beszédével, hogy az azonnal teljesítette neki minden kívánságát. Holly magas volt és csinos. Tökéletes alakja volt, s ezt tudta is magáról. Kissé hosszúkás arca volt, de őt ez nem zavarta. A sok smink meg a többi festék úgy varázsolták át mint egy vásznat. Sokszor elcsodálkoztam vajon a sok vakolat nélkül is ilyen szép-e..

(Egy öltönyös, nyakkendős férfi mosolyog Melissára)

Vincent:Hogy aludtál drágám?

-Ő az apám, Vincent. Az a tipikus üzletember akire minden nő bukik. Jóképű, sármos, kedves és reménytelenül romantikus. Talán ez tette őt annyira naívvá, hogy mindenki és bárki meg tudta őt vezetni. Akárki az ujjai köré tudta őt csavarni... ezt többnyire a nők használták ki igazán. Sokszor elgondolkoztam, hogy vajon igazán szerette-e anyámat... bár lehet, hogy ezt már soha sem fogom megtudni.

(Melissa az asztalhoz sétál majd kiemel két kiflit az asztal közepén álló kosárból)

Melissa:Jól. Köszi.

(Holly egy divatlapot lapozgatott miközben üres tányérján nem virított semmi)

Holly:Ma megkezdődik az élet, nem igaz?

Melissa:Olyasmi.

(Vincent belekócol tüskés fekete hajába majd elmosolyodik)

Vincent:Ó, én emlékszem az én első napomra a gimiben. Nagyon izgatott voltam. Persze ez azonnal elillant mihánst megláttam az osztályban anyádat. Gyönörű volt és oly tiszta akár a kék ég. Már az első pillanatban tudtam, hogy ő lesz a feleségem.

(Ebben a pillanatban Holly összeszorította a száját, majd Vincent is ahogy meghallotta saját gondolatait, amelyek most már megtöltötték a konyhát, s túl késő volt hogy visszaszívja őket. Holly teljes erőből az asztalra csapta az újságot majd elszorult torokkal szólalt fel)

Holly:Ezt most miért kellett?!

(Holly arca ráncossá vált, látszott hogy könnyek szöknek a szemébe majd kirohant a konyhából)

Vincent:Holly! Kérlek várj én nem úgy gondoltam, én..!

(Vincent utánarohant)

-Kezdődik. Holly első szabálya. Soha nem beszélünk az előző női családfőről. Vagy ahogy ő szokta emlegetni. A hulláról.

(Melissa hatalmas levegőt vett, majd meghallott egy dudaszót, s kinézett az ablakon. Egy szálkás fiatalember, hátrazselézett barna hajjal vigyorgott az anyósülésről egy szürke Audi járgányból. Melissa elmosolyodott majd kirohant a konyhából. Végigszaladt a folyosón ahonnan hallotta még Holly és Vincent veszekedését, de nem foglalkozott velük. Kitárta a bejárati ajtót - s a pár méteres előkertjük mely a kocsifeljárót, s a garázst is tartalmazta - pillanatok alatt leelőzte és már a kocsinál volt. A férfi kihajolt az autóból. Fekete rövidujjú pólót viselt. Mikor kinyitotta a száját megvillantotta tökéletesen fehér fogsorait)

Michael:Ugorj be! Még a végén elkésünk! Ez a mi nagy napunk!

(Melissa elmosolyodott majd megkerülte a kocsit, s beszállt. A kocsiban Michael és Melissa egymásra néztek. Melissa a hátsó ülésre dobta válltáskáját mely a tanszereket tartalmazta majd elkapta Michael mosolyát, s visszamosolygott, a kocsi pedig elindult.)

-Ő Michael. A legjobb barátom. Furcsa, hogy manapság a lányok mennyire nem ismerik a fiú barát-barát legjobb előnyeit. Nem féltékenykedünk egymás ruháira. Mellére vagy bármi másra. Na jó. Ez csak vicc. Michael igazából már az óvoda óta a legjobb barátom. Legfőképp azért, mert ő az egyetlen akiben valaha is megbíztam, s megbízhatok, s az egyetlen akit igazán szeretettel szeretek. Együtt éltük túl az általános iskolát, s a nyolcadik év végén megfogadtuk, hogy ez a gimiben sem lesz másképp. Fedezni fogjuk egymást életünk végéig.

(Michael bal könyöke a lehúzott kocsiablakon pihen míg másikkal lezseren kormányozza a járművet.)

Michael:Szóval? Mi a baj?

Melissa:Mi lenne a baj?

Michael:Láttam a szemeidben. Nem volt az egy őszinte mosoly amelyet kint lebbentettél felém.

Melissa:Csak Holly és Vincent megint veszekedéssel kezdték a reggelt.

Michael:A szüleid.

Melissa:Holly nem az. Holly soha nem lesz az.

Michael:Elnézést. Nem úgy értettem.

Melissa:Teljesen az ujjai köré csavarta apámat. Nem tudom, hogy mi lesz még ebből.

Michael:Bármi lesz is... én fedezlek.

(Michael rákacsintott Melissara aki kissé megnyugodva mosolyodott el azon, hogy a nagy baj ellenére is van valakije akire igazán számíthat)

...

-Mikor Michael és én odaértünk a sulihoz, sejtésünk sem volt, hogy mi is vár még ma ránk. Amikor beléptünk az osztályba a terem dugig volt. A fiúk bevették a terem jobb hátsó felét. A lányok inkább szétszórva helyezkedtek el miközben rajtunk kívül mindenkin ünneplői ing, kosztüm, szoknya s egyéb kiegészítők voltak addig mi egyszerűen fogtuk fel mai megjelenésünk.

Melissa:Hova üljünk?

(Michael körülpásztázta a termet majd a bal oldalra mutatt, leghátulra)

Michael:Húha. Az a kettő ott hátul szerintem még szabad.

-Michael fekete bőrhátitáskájával a vállán, mint vezető megindult hátra míg én csak követtem őt, s közben érdeklődő tekintetekkel találkoztunk, gondolom én, hogy az átlagos megjelenésünk miatt. Gyűlöltem az ünnepi dolgokat. Soha nem vettem ünnepi ruhát az évzáró eseményekkor. Az évnyitókkor meg főleg nem. Legalábbis anya halála óta többé már nem. A legelső gimis évnyitómat a mai nappal hivatalosan és (szerencsére) sikeresen lekéstem (nem mintha zavarna), de legalább az osztályunkat megtaláltuk. Így hát befészkeltük magunkat a legjobb barátommal az ajtó melletti sor leghátsó padjába, s egészen addig minden rendben is volt meg nem jelent ez a két hárpia.

Jennifer:Ez a mi helyünk!

Barbara:Felkelni!

-Amikor már készen voltunk azzal, hogy előszedjük a tanszereinket, ez a két paltinaszőke vékony csaj állt a padunk előtt. Ami a legmegdöbbentőbb volt az egészben, hogy mindketten kiköpött egyformák voltak. Ikrek voltak. Hosszú, vasalt haj. Pink körmök. Csilli-villi topok és miniszoknyák, tangák és kiegészítők. Piercingek a szájban, bikakarika a fülükben. Tudtam, hogy legutóbb ilyen kreálmányokat az egyik rémálmomban láttam. Barbara és Jennifer voltak azok.

Melissa:Nem látom a neveteket a padon vagy a székeken.

-Ekkor hirtelen aljas tekintetet vetettek egymásra. Nyílván azt hitték hogy szó nélkül fel- és továbbállunk az ő szónoklatukra. Leesett az álluk majd közelebb léptek, s az egyikük megmarkolta Michael grabancát aki a férfias méltósága miatt még nőt soha nem bántott ezért soha nem is fog. De nekem nincs férfias méltóságom.

Michael:Hé!

Melissa:Azonnal ereszd el!

-Előrehajoltam majd a csaj aki a legjobb barátom pólójának nyakát gyűrte hátranézett a mögötte álló klónjára, s újabb pillázó tekintetet vetettek rám.

A másik ekkor közelített volna hozzám, de ebben a pillanatban belépett egy fekete kosztümben parádézó ősz hajú nő, s mindenkit csendre intett.

Mrs. Monica:Jó napot kívánok! Kérek mindenkit, hogy csendben foglaljon helyet!

-Barbara ekkor elengedte Michael ruháját, s a két gonosz démonivadék ekkor visszavonulót fújt. Pechükre ugyanezen sor legelső padjában kellett helyet foglalniuk, mert már csak ott volt üres hely. Michael megigazította pólóját majd szarkazmussal felelt.

Michael:Egyre jobb lesz ez a nap.

-Nagy levegőt vettem. Bevallom kissé megijedtem. Azt hittem az első napomat máris egy verekedéssel kell, hogy kezdjem. De tudom, hogy Michael is ugyanúgy megtenné ezt értem.

....

-Az órák gyorsan elmentek. A szünetben lekísértem Michaelt a németterembe aztán visszasétáltam az emeletre, mert én angolos vagyok és mi maradunk az osztályteremben. Ó, még nem is meséltem az iskoláról. Egy hatalmas épület. Három emelete is van. Nagyon hosszú folyosókkal és lépcsősorokkal. Mi a második emeleten vagyunk. Hihetetlen volt, hogy miután felmentem a lépcsőn vissza az osztályomba valóra vált az amitől féltem. Amint beléptem az osztályba Barbarát és Jennifert pillantottam meg amint egymást sminkelik a mi helyünkön. Mivel Michael magával vitte minden cuccát ezért csak az én holmijaimat szórták le a bestiák a földre. Elpirultam majd odamentem hozzájuk, s elájük álltam. Nem is tudom mi ütött belém... az ereimben pumpáló adrenalin?... az izgatottságom, amelyet a kipirulásom ért el?... fogalmam sincs... csak arra emlékszem, hogy az egyik pillanatban rákiáltok Barbarára aki kívül ült, hogy ez a mi helyünk majd két kezemmel belemarkoltam az amúgy sem oly dús szőke fürtjeibe, s lecibáltam a székről amire persze ő is megelevenedett, s belekapott hosszú barna hajamba. A következő pillanatban már én is a földön hemperegtem a terem poros padlóján vele együtt, s mint a kismacskák gurultunk jobbra-balra miközben egymást haját tépdestük. Azt hiszem a legelszomorítóbb az volt, hogy senki sem volt ott, hogy szétválasszon minket. A srácok a "-MACSKAVIADAL!" szót ordították röhögve míg néhányan csak bámultak, s voltak akik azt kántálták "ÜSDD LE!". Nem értettem, hogy az utóbbi kinek szólt, s hogy volt-e valami jelentősége. Mindenesetre az a pár perc oly gyorsan elmúlt, hogy a következő pillanatokban már csak a "-Tanárnő, tanárnő! Jöjjön gyorsan!" harsongó hangot hallottam vélni, amely beszűrődött a folyosóról, s hirtelen az első órán megjelent öregecske tanárnő állt előttem, mellette pedig egy csúnyácska, hatalmas kerekszemüveges lány aki barna garbót viselt felül, alul pedig barna szoknyát, s hosszú fekete haja két copfba volt hátrakötve. A tanárnő ránk ordított.

Mrs. Monica:Most azonnal haggyák ezt abba és keljenek fel!

-Valahogy, mintha megfagyott volna a levegő. Elengedtük egymást haját, s felálltunk. Kócosak voltunk. A szokásosnál is kócosabbak. Kicsit jól is esett az a kis viadal. Szerencsére csak pár hajszálunk bánta.

Mrs. Monica:Mégis mit képzelnek maguk hol vannak?! Cirkuszban?! Az órák után mind a ketten jelenjenek meg az igazgató úrnál! Addigra a szüleiket is behivatom! És ha délutánig bármi féle újabb panasz lesz magukra... akkor holnaptól már nem kell többé ide járniuk!

-Mrs. Monica nagyon szenvedélyes szónokló volt. Igazi töltetet adott a kiabálásnak. A probléma viszont nem volt megoldva, ezért megtörtem a csendet.

Melissa:De tanárnő, Barbara elfoglalta a helyünket.

-Mrs. Monica továbbra is kemény arckifejezéssel nézett ránk, de ez nem zavart. Én folytattam majd közben Barbarára és Jenniferre mutogattam.

Melissa:Ők mind a ketten elől ültek, s most önkényesen elfoglalták a helyemet.

-Mrs. Monica torka úgy tűnt soha nem fárad el. Újabb üvöltés hangzott el amitől hirtelen mindenki katonás testtartást vett fel.

Mrs. Monica:Mindenki oda ül ahova a legelső órán ült, világos?! Nem lesz itt semmilyen hely csere-bere!

-Monica tanárnő ezzel megemelte állát, s önkényesen távozott az osztályból. A klónók támadása is befagyott egy darabig. A lányok azonnal szedték a sátorfájukat miközben én felszedtem a dolgaimat a földről. Ők egyre távolabb kerültek a padtól míg én egyre közelebb, s végül helyet foglaltam. Úgy tűnt, hogy Missis Monica oktatása hatásos volt. Még csak hátra sem fordultak, hogy beszóljanak vagy hogy elmondják, hogy a suli után elkapnak vagy hasonlók. Viszont mikor már a széken ültem, s farmeromat, ingemet próbáltam leporolni, megjelent előttem a csúnyácska lány akit a tanárnő mellett véltem látni viadalom közepette. Gyengéd hangján szólt hozzám.

Maggie:Minden rendben?

Melissa:Nem minden, de jól vagyok köszönöm.

-Anyára gondoltam.

Maggie:Én neked szurkoltam.

-Maggie elnevette magát. Nem volt szép lány, de nagyon elbűvölő mosolya volt és a szeme körül megjelenő gödröcskéi is ezt sugallták mikor szája füléig ért. Elmosolyodtam.

Melissa:Ó. Köszönöm. De szerintem döntetlen lett.

-Maggie a következő pillanatban beült mellém.

Maggie:Remélem nem haragszol.

Melissa:Miért haragudnék?

Maggie:Én hívtam a tanárnőt. Gondoltam jobb ha most hívom mielőtt még Jennifer is beszállt volna és ketten szétszedtek volna téged.

Melissa:Ó. Csak nem ismered őket?

-Maggie savanyú megjegyzést tett. Még az arckifejezése is egy olyanévá vált, mint aki citromba harapott volna.

Maggie:Ahh! Nyolc évet bírtam ki velük egy huzamban, de istenemre se gondoltam volna, hogy még újabb négy év vár rám.

Melissa:Osztálytársak voltatok?

Maggie:Voltunk. Vagynuk. Leszünk. Hidd el nekem ők soha nem játszanak szabályosan. Nem éri meg velük ujjat húzni.

Melissa:Tudok vigyázni magamra.

-Maggie most szarkazmussal szólt.

Maggie:Azt már volt szerencsém látni.

-Maggie ekkor a vállamra támaszkodva felállt, s elsétált.

...

-A délelőtt gyorsan elment. Amikor az embernek olyan elintéznivalója van délután amelytől óckodik, akkor mindig gyorsabban megy el a délelőtt, csak hogy minél jobban izguljon a nem várt délután miatt. Az igazgató iroda előtt kihelyezett széksor egyikén ültem. Ekkor már túl voltam az egészen. Előszőr én és Barbara voltunk bent. Barbara anyja már beszélt az igazgatóval, s az annak ellenére, hogy a diri megállapította hogy nem történt komoly testisértés, de igaz ami igaz, én kezdeményeztem a verekdesét, ezért szaktanári figyelmeztetőben részesítenek. Már az első nap. Apa egyedül volt bent az irodában. Valamiért éreztem, hogy a szobában biztosan előkerül majd anya neve is. Gabriella. Ez volt a neve. Gyönyörű név. Ha valaha kislányom lesz, neki is ezt a nevet adom majd. Gabriella. Michael megkérdezte, hogy meg várjon-e de mondtam neki, hogy menjen csak haza, mert ki tudja hogy mennyi időt vesz majd igénybe ez az egész. Maggievel pedig egész jól összekovácsolódtam mikor angolórán csoportokba kellett hogy üljönk, s ő azonnal odarohant hozzám. Nagyon imádnivaló kiscsaj. Apa hirtelen kijött majd becsukta maga mögött az ajtót. Szikráztak a szemei. Pirospozsgás arc. Eres kezek. Végigsimított homlokán majd a haján, s rámszólt.

Vincent:Mégis mi ütött beléd?! Verekedés az első napon?! Verekedés?! Te soha nem verekedtél!

Melissa:Elfoglalta a helyünket.

Vincent:És?!

Melissa:És kiálltam amellett ami az enyém!

Vincent:Egy ilyen hülyeség miatt?! Melissa! Könyörgöm!

Melissa:De az a mi helyünk volt! Nem hagyhattam hogy terrorizáljon! Ha most engedtem volna neki akkor idő után mégtöbbet akart volna tőlem!

Vincent:Ez nem jó érv!

Melissa:De! Ez a legjobb érv!

Vincent:Megadok neked mindent és ezt kapom cserébe?! Egy megrovás már az első nap?! Én meg szégyenkezzek?!

Melissa:Nem adtál meg nekem mindent!

Vincent:Hát mit akarsz még?!

Melissa:Vissza akarom kapni anyát!

-Bumm. Kimondtam. És ugyanebben a pillanatban könnyek szöktek a szemeimbe. Remegni kezdett a hangom, s mellette minden porcikám. Apa rákvörös lett és elharapta a száját.

Vincent:Menj és várj meg a kocsiban!

-Csak álltam ott a folyosón némán. Nem mozdultam míg rám nem üvöltött.

Vincent:AZT MONDTAM HOGY MENJ ÉS VÁRJ MEG A KOCSIBAN!

-Megremegtem, s elrohantam. Azt már akkor nem láttam, hogy apám leült az egyik székre. Magábatemetkezett, s sírki kezdett, mint egy kisgyerek. Úgy zokogott, mint még soha....

....

-Késő este már az ablaknál ültem egy széken. Ölemben egy befőttes üveggel ami egykor anyáé volt. Az volt a befőttesüvegre írva, hogy "Életem legjobb napja". Egy összehajtott cetli volt benne. Az üveget eldugva találtuk a szekrényében még apával amikor bedobozoltuk a holmijait. Egyikünk sem merte kinyitni. Soha nem gondoltam, hogy valaha is ennyire vágyom rá, mint ebben a pillanatban. Muszáj volt birtokolnom valamit tőle, ami az övé volt. Élete legjobb napja. Vajon mi lehetett az?

Lecsavartam a hatalmas uborkás üveget, aminek belül már nem is volt uborkásszaga, inkább olyané, mint ami jól át lett mosva, s ki lett öblítve. Megmarkoltam a benne fekvő papírcetlit. Kivettem, s újra a befőttesüveg elejére néztem. Újra elolvastam a feliratot:"Életem legjobb napja". Csak egyetlen cetli volt benne. Két lábam közé fogtam az üveget majd kinyitottam a cetlit. Ez állt benne: "Amikor megszültem Melissat és Benjit". A számra csaptam a kezem. Hatalmas zokogás tört ki belőlem. Közben intenzíven éreztem édesanyám hiányát aki már soha nem lehet velem. Soha nem érezhetem az illatát. A tapintását. A kedves ölelését, szavait. A védelmét. Már nincs többé. Nem bírtam a széken ülni. A földrerogytam s a befőttesüveget és a cetlit ölelve potyogtak a könnyeim. Az aznap éjjelt átsírtam... és csak egy mondat ismétlődött a fejemben egész idő alatt: "Anya... gyere vissza... hiányzol!"